zöld út

Hogyan kaphat minden hirdetésed zöld utat a Facebookon?


Elutasították Facebook hirdetésed? Nézzünk utána miért történhetett, és hogyan veheted elejét a jövőben!

 

Mindannyiunkkal megesik, hogy bármennyire is erősnek gondolunk egy-egy kampányt, a Facebook hirdetési rendszere valamiért beleköt és visszadobja hirdetéseinket. Ez az online marketing tapasztalt vén rókáival éppúgy előfordul, mint azokkal, aki még csak most próbálgatják a szárnyaikat ezen a téren.

Valljuk be nem kevés dolgot kell észben tartani ahhoz, hogy saját elvárásainknak is megfeleljünk, és a Facebook algoritmusa is rábólintson éppen aktuális ötleteinkre.

Megalkotásakor figyeltek rá, hogy a hirdetési rendszer egyidejűleg a lehető legtöbb értéket közvetítse a közönség és a vállalkozások számára is. Mivel a magasabb minőséget képviselő hirdetések jobb élményt jelentenek, ezek egyértelműen jobban is fognak teljesíteni a konkurenciával szemben. Ez a célközönségedből elért emberek számára, és bizony a pénztárcádra is hatással lesz!

A felhasználók reakciója mellett a másik legfontosabb szempont a hirdetések minőségének meghatározásakor a gyenge végeredményhez vezető jellemzők és gyakorlatok használata. 

Mire kell mindenképpen odafigyelned, hogy üzeneted minél több emberhez, minél olcsóbban elérjen és többé ne kelljen a letiltott Facebook hirdetésed hibáit javítgatni remélve a legjobbakat? A legegyszerűbb, ha máris a könyvjelzőidhez adod ezt a cikket, mert a következő lista még biztosan sokszor jól jön majd!

Gyengén muzsikáló, elutasított Facebook hirdetések fő okai:

1. CAPS LOCK CÍMSOROK

Szinte mindenki csinálja, pedig kifejezetten káros. Ne aggódj, mi is sokáig estünk ebbe a hibába. Habár annak viszonylag kicsi az esélye, hogy ezért elutasítják a hirdetésed, de más kisebb hibákkal karöltve akár hozzá is járulhat a nemkívánt eredményhez. A legfrissebb hírek szerint nem csak az problémás, ha címsorod csupa nagybetű, hanem az is, ha az amerikai címadásnak megfelelően minden szót nagybetűvel kezdesz benne. 

2. Brand Abuse

Sajnos ezt nem sikerült szépen, magyarosan lefordítani, de mindjárt elmagyarázom. A Facebook eléggé hiú, ugyanis nem tűri ha saját vagy a hozzá kapcsolható márkák (pl: Instagram) nevét akár a legkisebb “sértés” éri. Gondolunk itt olyan szlengekre, mint a Face, FB, Insta és társaik. Tudjuk, hogy hihetetlen, de hidd el, hogy ezek használatát is jobb, ha mellőzöd! 

3. Kamu call-to-action

Hogy lehet egy call-to-action kamu? Csak képzeld el, ahogy Gipsz Jakab frusztráltan próbálja lekattintani a “Megrendelem” vagy “Érdekel” feliratú gombot, csak hogy az mindössze egy grafikai elem, ami a hirdetés képére is rákerült, de semmilyen valós funkcióval nem rendelkezik. Ez nem csak szegény Jakabnál húzza ki a gyufát, a Facebook is be fogja írni érte a fekete pontot.

4. Trágár szavak, káromkodás

Bizony-bizony, annak ellenére, hogy a Facebook egy amerikai cég, már magyar nyelven, sőt sokszor videós tartalmakban is meglepően nagy hatásfokkal képes kiszűrni az irányelvekbe ütköző nyelvezet használatát. Nyilván ez nem egy mindennapos probléma, de hidd el, hogy van az a hirdetés amihez pont egy kicsit merészebb szóhasználat lenne a telitalálat. Viszont mivel sehol nincs tisztázva, hogy pontosan mi férhet még bele büntetés nélkül, azt tanácsoljuk maradj szofisztikált. 🙂

5. Fedetlen bőrfelületek

Sajnos ilyen téren is meg van kötve a kezed, és néha elég fura anomáliákkal is találkozhatsz. Számos iparágban lenne magától értetődő, hogy nagyobb bőrfelületet kell megjelenítened (pl.: szépségipar, bőrápolás, stb.), de sajnos erre a Facebook jó eséllyel nem fogja az áldását adni. Mivel minden ilyen szexuális tartalomnak minősíthető, nagyon szigorúan fogják kezelni az ilyen jellegű hirdetéseket.

6. Tiltott termékek

Azt gondoljuk, hogy ezt a pontot nem kell túltárgyalni, de azért egy rövid listát írunk, hogy mik is számítanak tabunak. Ide tartozik minden illegális termék és szolgáltatás, a dohányzással kapcsolatos termékek, a gyógyszerek jórésze, a fegyverek, lőszerek és robbanószerek, bármiféle meztelenséget vagy szuggesztív képeket tartalmazó felnőtt tartalom, valamint a veszélyes anyagok is. Fontos, hogy ezek csak a legkiemelkedőbb kategóriák. A teljes listát megtalálhatod a Facebook ‘Reklámpolitika’ hivatalos leírásában.

7. Linkelt oldalak színvonala

A Facebook górcső alá veszi az összes belinkelt oldal minőségét és tartalmát is, legyen szó a landingedről, vagy akár aloldalakról. Ezen a ponton az eddig felsorolt szempontokat ugyanúgy vizsgálja a weboldalon is, mint magában a hirdetésben. Itt mindenképp észnél kell lenned, mert gyakran hiába módosítod többször is a hirdetést, ismét vissza fogja dobni a rendszer és mivel a Facebook erre kifejezetten háklis, legrosszabb esetben a fiókod láthatja a kárát.

Természetesen, a hivatalos lista ennél jóval hosszabb, és részletesebb is. Azonban úgy gondoltuk, hogy egy egyszerűsített, lényegretörő változat neked is kapóra jön!

Az alábbi 7 pontban megismerhetted a hétköznapokban leggyakrabban előforduló hibákat, amiket szem előtt tartva garantáltan békésebb lesz a viszonyod a Hirdetéskezelővel!

Ingyenes projekttérképünkkel
BIZTOSÍTJUK A KÖZÖS NEVEZŐT


150+ oldalnyi, ingyenes útmutató
weboldalad eredményességének felpörgetéséhez, interaktív formában az Online Gyorsítósáv könyv anyagából.

Az eredményes online vállalkozások térképe, ami mindig mutatja majd, hogy weboldalad adott életszakaszában milyen feladatok várnak rád!

BESZÉLJÜNK RÓLA
hogyan tudnánk neked segíteni


Felkeltettük érdeklődésed? Írj egy pár sort projektedről, és elmondjuk, miben fejlődhet szerintünk a branded, weboldalad, hogyan hagyhatod magad mögött végre a konkurenseidet és milyen megoldásokkal válhatsz piacvezetővé.

    *Ha szeretnéd, hogy telefonon is fel tudjuk veled venni a kapcsolatot vagy visszahívást szeretnél, kérjük add meg telefonszámodat is!

    Elolvastam és elfogadom az Általános Szerződési Feltételek-ben foglaltakat!