Ugye Te is vágysz arra, hogy sikeres online vállalkozóként megteremtsd a saját és családod anyagi biztonságát és egy kiegyensúlyozott életet élj? Ha velem tartasz elárulom neked, hogy számomra mi hozta el a megvilágosodást!
Több mint 10 évvel ezelőtt óriási lelkesedéssel és még nagyobb tettvággyal vágtam bele első online vállalkozásomba. Hajnalba nyúlóan képes voltam dolgozni, olyan félinformációkra alapozott tippek mentén is, amelyek az esetek nagy részében vakvágánynak bizonyultak, de fiatal voltam, így tanulópénznek vettem az egészet. Aztán, ahogy teltek az évek és újra meg újra beleszaladtam ugyanazokba a hibákba – csak más-más köntösben – egyre inkább elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy hogyan tudok rájönni egy adott terület kapcsán arra, mi az, ami igazán fontos és az eredmények nagy részéért felelős. Innentől kezdve bármibe fogtam, nem nyugodtam, míg rá nem jöttem hogyan működik a gépezet, melyek az alapvető erők amelyek mozgatják és hogyan tudok ezen erők mentén és nem ellenük dolgozva előrelépni.
Felismertem, hogy még a legnagyobb lendület is kevés az eredményességhez, ha az a rossz irányba mutat. Ennek hatására elkezdtem kutatni azt, hogy milyen belső motivációim vannak és vajon a mindennapi teendőim ezek beteljesülését szolgálják-e. Idővel sikerült ezeket összhangba hoznom a munkámmal, így az már többé nem nyűg számomra, mert megszűnt munkaként létezni. Számomra az értékek a család közelsége, a bajtársiasság, a tágabb közösségem támogatása. Ezért is dolgozom a közeli barátaimmal együtt, úgy hogy napi 5-6 óra jut a családomra és közben még a helyi közösségért is tudok tenni. Az, hogy mára ez a régi álom valósággá vált, annak volt köszönhető, hogy megtanultam meglátni a fontosat az életemben és a munkában is. Ez tette lehetővé, hogy egyensúlyba hozzam a kettőt és egy kiegyensúlyozott vállalkozói létet alakíthassak ki.
Ugyanez a lényegre való törekvés volt ami arra késztetett, hogy az online üzletek indulását vevőszerző weboldalak építésével támogató vállalkozásunk munkamenetét is optimalizáljuk, ezáltal maximalizálva az ügyfeleinknek adott értéket. Hogy számodra az életben melyek a legfontosabb értékek és a vállalkozás ezekhez milyen formában tud hozzájárulni, neked kell meghatároznod. Sokszor csak arra van szükség, hogy lelassíts és többször egymás után feltedd a kérdést, hogy mit és miért akarsz valójában, mindaddig, amíg már nem tudsz mélyebbre ásni. Azt javaslom ne sajnáld rá az időt, mert a vállalkozás egy olyan elköteleződés, ami sok áldozattal jár és nem árt, ha ez az áldozatvállalás a megfelelő célok és elvek mentén történik meg. Abban viszont, hogy egy online vállalkozás hogyan indítható és működtethető hatékonyan szerencsére nem vagy egyedül.
Nemrég, Online Gyorsítósáv címmel megjelent könyvemben több mint 10 év ügynökségi és vállalkozói tapasztalatát és közel 100 vállalkozással kapcsolatos könyv tudásanyagát ötvöztem egy könnyen követhető rendszerbe. Szentül hiszem, hogy a könyvben bemutatott folyamat ma a jelenleg ismert legoptimálisabb út, hogy gyors ütemben felfuttasd online vállalkozásod.
Hogy mi motivált a könyv megírására? Azt láttam, hogy az új online vállalkozók jellemzően nagy reményekkel, de – a szétszórtan megtalálható tudásanyag miatt – meglehetősen felkészületlenül vágnak bele álmaik megvalósításába. És itt tényleg álmokról van szó, egy jobb élet reményéről. A szomorú statisztika szerint viszont az új vállalkozások 75%-a egy éven belül lehúzza a rolót. Éppen ezért felelősségemnek éreztem, hogy ha csak egy kicsit is hozzá tudok járulni ahhoz, hogy ezek az álmok ne váljanak rémálmokká, ismertetnem kell ezt az optimális lépéssorozatot. A könyvben bemutatott munkamódszert a nagy ügynökségek sikerrel alkalmazzák vastagpénztárcájú ügyfeleiknél, de a KKV-k számára még többnyire ismeretlen.
Az eddigi olvasói visszajelzések alapján szerencsére úgy tűnik, hogy vállalt küldetésem nagyrészt sikerrel jár. Bízom benne, hogy neked is a segítségedre lehet, hogy minél hamarabb gazdagíthasd a sikeres online vállalkozók táborát. Ha kíváncsi vagy, mi mindent tudhatsz meg a könyvből, csak kattints tovább a linkre és ismerd meg, hogy az első magyar nyelvű, A-tól Z-ig online vállalkozásfejlesztési útmutató hogyan lehet a segítségedre.
https://dxlabz.hu/online-gyorsitosav/
Remélem, hogy velem tartasz.
Találkozzunk az Online Gyorsítósávon!