15 felbecsülhetetlen értékű tanulság, amit vállalkozóként Michael Jordantől tanultam


Mindegy, hogy hol vagy és mit csinálsz mindenképpen csapatsportot űzöl. Mit értek ezalatt? A teljesítményed önmagában nagyon ritkán fakad csak a saját teljesítőképességedből, mert valakivel biztosan együtt kell működnöd, hogy megszülessen a munkád végeredménye. Lehet szó partnerről, munkatársról vagy ügyfélről az ő hozzájárulásuk is szükséges ahhoz, hogy a te munkád megfelelő minőségben napvilágot láthasson. De mit is tanulhatunk Michael Jordantől?

Kevés dolog van, ami annyira egyöntetűen kivívja az emberek elismerését, világnézettől függetlenül, mint egy kiemelkedő sportteljesítmény. Minden sportágnak megvannak a maga ikonjai, akihez másokat mérnek és akihez az új generáció igyekszik felnőni. A kosárlabdában a név, amit mindenki ismer, kétségkívül Michael Jordan-é. A közelmúltban debütált a Netflixen a Last Dance (Utolsó Tánc) című dokusorozat, ami Jordan Chicago Bullsnál töltött, 97-98-as, utolsó szezonján keresztül mutatja be karrierjét és nem csak a sportrajongóknak, de bárkinek, aki csapatban dolgozik hasznos tanulságokkal szolgál. A saját felismeréseimet igyekszem most megosztani veletek.

  1. A jelenlegi körülményeid csak egy állapotot tükröznek, amin bármikor tudsz változtatni, ha elég kitartó vagy
    Jordant a középiskolában elutasították a kosárcsapatból, mert nem tartották megfelelő fizikumúnak, ami könnyen elkedvteleníthette volna. Ő viszont nem csüggedt, a következő szezonban már a csapat oszlopos tagja lett, a többi pedig már történelem. Ha nem is vagy őstehetség valamiben, a megfelelő munkamorállal felül tudsz emelkedni a jó képességekkel megáldott, de kevésbé szorgalmas versenytársaidon.
  2. Bármi lehet belőled, de egyszerre csak egy dologban tudsz kiteljesedni
    Jordan egy 150%-ig motivált és tudatos sportoló volt, de amikor kosárkarrierjét félbehagyva baseballozni kezdett, neki is hosszú hónapokba telt, mire felvette a tempót és közel 0-ról kellett indulnia. Ha új dologba kezdesz, légy alázatos és viseld türelemmel a fejlődés útját.
  3. Lehetsz bármennyire jó egyénileg, csak akkor juthatsz el a csúcsra, ha hasonló kvalitású emberekkel vagy körülvéve és képes vagy motiválni őket
    Senki sem nyert még egyedül csatát, a nagy eredmények mindig csapatmunkából születnek. Válogasd meg, hogy kivel dolgozol együtt, tűzzetek ki közös víziót és osszátok le a lapokat, hogy ki milyen feladatot vállal a cél teljesülése érdekében.
  4. A legfontosabb feladatod, hogy példát mutass és hozd ki mindenkiből a legjobbat
    Nem várhatod el a kiemelkedő teljesítményt másoktól, ha te magad sem teljesítesz következetesen magas színvonalon. A csapaton belül mindenki másban lesz erős. Segíts a többieknek megtalálni az erősségeiket és dolgozzatok rajta, hogyan egészíthetnétek ki egymást hatékonyan azokon a területeken, ahol valakinek gyengeségei vannak.
  5. Minden ember más, ezért meg kell tanulnod érteni a nyelvükön
    A bölcs vezető felismeri, hogy mindenkit más motivál, azért megadja a csapattagoknak a lehetőséget, hogy egyéniségek maradjanak, nem csak dolgozó hangyaként tekint rájuk.
  6. Valódi eredmények nem születnek kemény munka nélkül
    A külvilág sokszor mágikus tulajdonságokkal ruházza fel azokat a személyeket, akik valami kiemelkedőt vittek véghez. Amit nagyon kevesen látnak, az az, hogy mennyi munkába került idáig eljutni és mennyi lemondással járt. Te feladnád a jelenlegi életviteledet azért, hogy ilyen magasságokba emelkedhess? Hajlandó vagy megelégedni azzal, amit eddig elértél?
  7. Legyen egy nagy, hosszútávú célod, de igyekezz mindennap megtalálni a szikrát, ami motivál és továbbvisz az utadon
    Hosszútávú célok nélkül nem lesz, ami lendületben tart. Fontos ugyanakkor, hogy napról-napra tűzz ki kisebb célokat is, hogy lásd a fejlődést, mert a nagy célok sokszor többéves munkával valósíthatóak csak meg. Élvezd az utat és ünnepeld meg a kissebb sikereket is.
  8. Az igazi karakter a nehéz helyzetekben mutatkozik meg, ha ilyenkor erős és fókuszált tudsz maradni, győzni fogsz
    A legtöbbünknek általában nem okoz nehézséget, hogy sínen tartsuk a dolgainkat, ameddig a dolgok a megszokott mederben haladnak. Váratlan helyzettel szembekerülve azonban, mikor hirtelen úgy tűnik minden ellenünk fordul, csak nagyon kevesen képesek megőrizni a higgadtságukat és objektívan szemlélni, hogy mi az, ami történik és mit tudnak kezdeni a helyzettel. Higgy magadban minden körülmények között és bízz benne, hogy képes vagy túllendülni az akadályokon, mert ezzel a mentalitással megtalálhatod a kapaszkodót, amivel továbbléphetsz.
  9. Maradj fókuszált, és ne vedd készpénznek a negatív véleményeket
    Akik rólad véleményt alkotnak a legtöbb esetben csak töredék információval rendelkeznek. Ezért sem engedhetsz a kívülállók szavának akkora teret, mint amennyit sokan tulajdonítanak. Ha viszont számodra hiteles emberek mondják, hogy rossz úton jársz, azután, hogy már alaposan megismertek, valószínűleg érdemes önvizsgálatot tartanod.
  10. Keresd minden történés pozitív oldalát, amiből erőt meríthetsz
    Még a legnagyobb tragédiának is lehet olyan jelentést adni, ami által megerősödve jöhetsz ki a helyzetből. Nem arról van szó, hogy semmisnek kell venni a történteket, hanem, hogy igyekezz a javadra fordítani az adott helyzetet.
  11. Ismerd fel, hogy nem kell mindent neked megoldanod, bízz a csapattársaidban
    Lehet, hogy kiváló vagy abban, amit csinálsz, viszont az egyéni teljesítménnyel csak egy bizonyos szintig juthatsz el. Mindenkinek korlátozott ideje van, ezért ha tudatosítod, hogy mi az, amit egyedül te vagy képes csinálni, a többi feladatot pedig delegálod a csapatodon belül, akkor együtt sokkal messzebbre juthattok. A másokba fektetett bizalom azért is megtérülő, mert ezáltal épül a csapattagok önértékelése, ami még nagyobb teljesítményre sarkallja őket.
  12. A fájdalom egy jel, hogy fejlődsz ezért ne menekülj előle
    Ha valami nehezedre esik, az egy tökéletes alkalom arra, hogy értékeld a helyzetet. Ha a fájdalom azért jelentkezik, mert olyan dolgot kell tenned, ami zsigeri szinten ellenedre van, ráadásul még a javadat sem szolgálja, igyekezz eltávolodni az ilyen jellegű feladatok végzésétől. Amennyiben viszont egy motiváló cél elérése mentén dolgozva tapasztalod meg a fájdalmat és tudod, hogy ha leküzdöd közelebb érsz a megvalósulásához, nyugtázd örömmel, mert azt jelenti, hogy a jelenlegi akadály teljesítésével egy lépéssel máris előrébb kerülsz.
  13. Legyenek mérőszámaid, kövesd nyomon a fejlődésed, hogy lásd mennyire közel jársz a célodhoz
    A kosárlabda egy olyan sport, amit pontokra játszanak, ezért könnyű látni, ki-hogyan teljesít egyénileg és mit tesz hozzá a csapathoz. Ha neked is vannak ilyen metrikáid képes leszel nyomonkövetni a saját és csapattársaid fejlődését és beazonosíthatóvá válnak az erősségek és a fejlesztendő gyengeségek.
  14. Ismerd önmagad és tudd hol a határ
    Ne felejtsd el, hogy miért dolgozol, de vedd figyelembe azt is, hogy nem csak munkából áll az élet. Ha a teljesítmény hajszolása hosszútávú negatív hatást gyakorol az élet más, fontos területeire, akkor változtass.
  15. Mikor úgy gondolod, nem bírod tovább még mindig vannak rejtett tartalékaid
    Bárhol is tarts, mindig van még egy magasabb szint, amit elérhetnél, ha igazán akarnád. Hogy milyen messzire jutsz, az attól függ, hogy mentálisan hogyan kondicionálod magad. Henry Ford híres mondása: “Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.” A magasabb teljesítmény ott kezdődik, hogy először elhiszed, hogy meg tudod csinálni, aztán teszel érte, hogy így is legyen. Lehet, hogy végül nem jutsz olyan messzire, mint szeretted volna, de mindenképpen messzebre jutsz, mintha el sem indultál volna.

 

+1: Ismerd meg a saját pályád kiemelkedő alakjainak életét és nyerj belőlük motivációt

Nagymértékben lerövidíthetjük a céljaink megvalósulásához vezető utat azáltal, hogy nem próbáljuk újra feltalálni a spanyol viaszt és igyekszünk tanulni az előttünk már sikeressé vált pályatársak életútjából és módszereiből. Minél több kiemelkedő teljesítményt elérő “történelmi alak” életét ismered meg, annál jobban kirajzolódnak a siker egyetemes törvényei.

Ha szeretnél megismerkedni egy igazi legenda életútjával, ajánlom figyelmedbe Jordan és a 8 év alatt 6 bajnokságot megnyerő Chicago Bulls történetét a Netflix-en, mert örökérvényű leckékkel gazdagodhatsz a megnézésével, amelyek nagy hasznodra válhatnak a mindennapokban.

 

Ui.: Webes kivitelezéssel foglalkozó online vállalkozóként a produktivitásnövelő praktikák felkutatásának és érthető formájában történő átadásának megszállotja vagyok. Ha szeretnéd megtudni, az elmúlt 10 évben milyen tapasztalatokra tettem szert a sikeres online vállalkozásépítéssel kapcsolatban, akkor ajánlom figyelmedbe nemrég megjelent, Online Gyorsítósáv című könyvemet.

 

https://dxlabz.hu/online-gyorsitosav/

Találkozzunk az Online Gyorsítósávon!

Ingyenes projekttérképünkkel
BIZTOSÍTJUK A KÖZÖS NEVEZŐT


150+ oldalnyi, ingyenes útmutató
weboldalad eredményességének felpörgetéséhez, interaktív formában az Online Gyorsítósáv könyv anyagából.

Az eredményes online vállalkozások térképe, ami mindig mutatja majd, hogy weboldalad adott életszakaszában milyen feladatok várnak rád!

BESZÉLJÜNK RÓLA
hogyan tudnánk neked segíteni


Felkeltettük érdeklődésed? Írj egy pár sort projektedről, és elmondjuk, miben fejlődhet szerintünk a branded, weboldalad, hogyan hagyhatod magad mögött végre a konkurenseidet és milyen megoldásokkal válhatsz piacvezetővé.

    *Ha szeretnéd, hogy telefonon is fel tudjuk veled venni a kapcsolatot vagy visszahívást szeretnél, kérjük add meg telefonszámodat is!

    Elolvastam és elfogadom az Általános Szerződési Feltételek-ben foglaltakat!