A LEHY-BAU Kft. az újonnan induló termékvonaluk, a cég által gyártott beton kerítéselemek bemutatására szolgáló weboldal megvalósításával bízott meg minket.
A projektindító megbeszélések alkalmával hamar sikerült világos és átfogó képet kapnunk az ügyfél elvárásairól és a projekt céljairól, így a stratégiaalkotás könnyen és hatékonyan zajlott.
Első lépésben konkurencia és kulcsszóelemzést végeztünk el.
Majd meghatároztuk minden olyan funkciót és tartalmi építőelemet, amit a weboldal leghatékonyabb működéséhez szükségesnek tartottunk ismerve a weboldal későbbi szerepét a vállalkozás marketing stratégiájában.
Ezt követően kezdetét vehette a tervezés és a dizájn megalkotása:
Ebben a lépésben először is a tartalomgyártás volt a meghatározó mozzanat, hiszen csak ezután tudtuk meghatározni az oldal alapstruktúráját az általunk készített legtöbb weboldal alapjául szolgáló WordPress rendszeréhez igazítva.
Nemsokkal azután, hogy a képi és szöveges tartalom is elnyerte közel végleges formáját a weboldal drótváza is megszületett. Ennek segítségével álmodtunk meg egy modern, a cég arculatát jól tükröző dizájnt. Igyekeztünk mindenzt úgy megtenni, hogy a későbbiekben már legfejlebb minimális változtatások merülhessenek fel a megrendelő igényei szerint.
Az alapos projekt megbeszéléseknek és a folyamatos ügyfélkommunikációnak köszönhetően ügyfelünk hamar áldását adta az elkészült dizájntervre.
Ezzel zöld lámpát kapott a weboldal fejlesztése:
A folyamat során programozóink egy úgynevezett staging oldalon kódolták a már működő, de ekkor még nem nyilvános weboldalt.
Munkájuk végeztével életre kelt a teljesen reszponzív oldal, melyen a tesztelés és indítás előtt már csak olyan utolsó simítások voltak hátra, mint a tartalomfeltöltés és a technikai keresőoptimalizálás a megfelelő pozícióért a Google találati listáján.
Ekkor már csak egyetlen kritikus jelentőségű lépés választott el minket az élesítéstől: a tesztelés.
Ilyenkor az egész csapatunk, illetve természetesen az ügyfél is hozzáférést kap az oldalhoz és kezdetét veheti a hosszadalmas, alapos tesztelés. Fontos, hogy a lehető legkülönfélébb böngészőkben, eszközökön és felbontásokon is ellenőrizzük, hogy minden az elképzeléseknek megfelelően működik-e. Mint mindig, ebben az esetben is minden zökkenőmentesen zajlott. Így az ügyféllel előre egyeztetett időpontban elindíthattuk az oldalt, ami azóta is problémamentesen várja a kerítésre vágyókat.
A vevőszerzés terén sem hagytuk őket magukra:
Amellett, hogy a weboldal jól működik és remekül fest, szüksége van olyan támogató tevékenységekre, mint a legapróbb részletekig tökéletesre csiszolt értékesítési folyamat részeként működő online marketing, ami futószalagon szállítja a megrendeléseket. Ügyfelünk esetében a megrendelőszerző gépezet ezen részét is mi kezeljük, az ajánlatkérések pedig nem maradnak el!
Igazi happy ending, kivéve, hogy a munkánk itt még nem ért véget, ugyanis egy igazán modern oldal folyamatos karbantartást és fejlesztés igényel, ahhoz hogy hosszú távon is eredményes és 100%-osan biztonságos maradjon.
Ugye te sem szívesen bíznád online megjelenésed a véletlenre? A DX Labz-al garantált a siker!